„Legyek idegroncs?” Galgóczi Erzsébet titkos harca a Kádár-korban

Galgóczi Erzsébet, mielőtt a szocializmus elismert írónője lett volna, éveken keresztül viaskodott önmagával és a társadalmi elvárásokkal. Ez a mély belső harc elsősorban a másságából, azon belül is leszbikus identitásából fakadt, ami a Kádár-kori Magyarországon tabunak számított. A korabeli légkörben a nem heteroszexuális életforma elfogadása szinte lehetetlen volt, ami óriási lelki terhet rótt az írónőre. Ennek következtében Galgóczi sokáig magányosnak érezte magát, és küzdött az önelfogadással, miközben próbálta irodalmi hangját megtalálni ebben a kihívásokkal teli időszakban.

Az önmagával való küzdelem és a társadalmi nyomás ellenére Galgóczi Erzsébet kitartott, és végül az irodalomban találta meg a hangját és a kifejezésmódját. Műveiben, például az „Egyszer az életben” című regényében, gyakran foglalkozott az elnyomott, marginalizált emberek sorsával, így burkoltan saját másságának érzését is feldolgozta. Bár a Kádár-korszakban nyíltan nem beszélhetett szexuális orientációjáról, írásain keresztül mégis üzenetet küldött az elfogadás és az emberi méltóság fontosságáról. Életútja és munkássága máig példaértékű, hiszen megmutatja, hogyan lehet hitelesen élni és alkotni még a legnagyobb belső és külső ellenállás közepette is.