Predator: Halálbolygó kritika: A modernizált ikon dilemmája

A Predator franchise legújabb darabja, a "Halálbolygó", ismét visszahozza a vászonra mindenki kedvenc rasztahajú, csáprágós űrlényét, egy akció dús kalandra invitálva a nézőket. Bár az alkotás alapvetően egyáltalán nem nevezhető rossznak, sőt, vizuálisan és a tempót tekintve is hoz egy bizonyos szintet, egyértelműen a mai, szélesebb közönség ízlésvilágához igazították. Ez a megközelítés gyakran jár együtt a korábbi részekre jellemző nyers brutalitás és kompromisszummentes hangulat enyhülésével, melyet a stúdiók a nagyobb bevétel reményében alkalmaznak. Így a film inkább egy lendületes sci-fi akciófilmként funkcionál, mintsem az eredeti, klausztrofób horror elemekkel teletűzdelt túlélőthriller modern kori adaptációjaként.

A veterán rajongók, akik a '80-as évek klasszikusát vagy akár a '90-es évek folytatásait imádták, természetesen adhatnak egy esélyt a Halálbolygónak, de fel kell készülniük bizonyos kompromisszumokra. Meg kell tenniük azt, amit az utóbbi években szinte kivétel nélkül mindig, amikor egy ikonikus franchise új résszel bővül: el kell fogadniuk, hogy a régi szabályok helyett újak léptek érvénybe. Ez a bizonyos "béka lenyelése" azt jelenti, hogy le kell mondaniuk a nosztalgiáról és nyitottan kell állniuk a franchise evolúciójához, ami sokszor a karakterek mélyebb bemutatására vagy a történet kibővítésére fókuszál. A "Halálbolygó" tehát egy elfogadható kiegészítője a Predator univerzumnak, amely képes új nézőket is bevonni, miközben a régi rajongóknak lehetőséget ad arra, hogy eldöntsék, meddig tart az elfogadásuk határa.